Emily - 2.fejezet

Június 16. Szombat

Semmi kedvem ehhez az egész nyaraláshoz / I have no mood to this trip

Bah. Reggel álmosan széthúztam a függönyt. A beáramló fénytől kicsit felébredtem. Nagyot nyújtózkodtam és beletúrtam a hajamba és csak akkor vettem észre hogy valaki bámul engem az utcán. Pontosabban egy fiú. Egy helyes fiú. Jaaj. Éppen a ház előtt sétált el amikor észrevett. Röhögve bámult lent az utcán én meg a kezembe temettem az arcomat. Hát, ebből már nem lesz első látásra szerelem az tuti. Pont a legramatyabb állapotomban sikerült meglátnia. Elrántottam a függönyt és idegbetegként kezdtem járkálni a szobámban. 15 perccel később már lent ültem az ebédlőasztalnál és néztem ahogy anya főz. Nem nagyon értékelte. Egy idő után már kifejezetten idegesítette ahogy csendben bámulom.

-Mi újság? – érdeklődött és lassan kevergetni kezdte a kaját. Burkoltan ez azt jelenti, hogy :”mit bámulsz?”.

-Semmi. –merengtem és az ujjamat morzsoltam.

-Milyen volt az utolsó napod a suliban?

Megvontam a vállam.  –Elment. – Anyu hirtelen felém fordult és csípőre tette a kezét.

-Tudod mostanában nem nagyon szoktunk beszélgetni…

Idegesen fészkelődni kezdtem - Tudom. Anyu figyelj…Barbara is jön Miamiba? –húztam össze a szemem. Anyu, aki eddig kavargatta a szószt, most abbahagyta és rám nézett.

-Igen. De lehet, hogy nem. Nem kérdeztem rá apádnál. Tudod, hogy nem vagyunk beszélő viszonyban, sőt még az is eléggé kellemetlen volt mindkettőnknek hogy felkellett hívnia az utazással kapcsolatban.

-Oké. Tegyük fel hogy nem jön Barbara. Akkor lehetséges lenne, hogy te és apu…

-Emilía! – förmedt rám anyu. –Most lehet, hogy ez rosszul fog esni neked, de szeretném ha tudnád, hogy ez a nyaralás valamiféle búcsú is egyben. Ugyanis még ott a helyszínen apád megtartja az esküvőjét a tengerparton. –pislogott felfelé anyu.

Lefagytam. Eddig azt hittem, hogy minden remény kialudt bennem, de most jutott csak el teljesen a tudatomig, hogy amíg én itt reménykedtem addig Apu és Barbara kitűzte az esküvőjük dátumát és körbeküldte a meghívót, melyen kizárólag csak a szűk közeli rokonság jelenhetett meg. Lehet, hogy mialatt én ezt végiggondolom addig Barbara és az anyja a megfelelő színű esküvői ruhát válogatják. „Valahol a krémszín és a vajszín között”- sipítja Barbara hangja a fejemben.

Everard hirtelen besétált a szobába.

-Hát te? –kérdezte rám sem nézve.

-Neked is jóreggelt.

-Hozzám szóltál? –vonta fel a szemöldökét.

-Igen! – kiáltottam rá sértődötten.

-Ne szemtelenkedj, kölyök!                                               

Hitetlenkedve néztem rá. Anyu mintha mi sem történt volna, visszafordult a tűzhelyhez és tovább kavargatta a szószt.

-Mit főzöl? – kérdezte Everard és belemártotta az ujját a szószba. Aztán végignyalta. Fujj.

-Paradicsomos csirke – vigyorgott anyu büszkén. Everard rémülten felnézett.

- Rohadt jó. Csak nem elfelejtetted, hogy allergiás vagyok a paradicsomra?

Anyu rémülten forgatni kezdte a fejét és odaszaladt Everardhoz.

-Jaj, drágám bocsáss meg. Kicsi Evedoom ne haragudj, teljesen elfelejtettem. –simogatta Everard kopasz fejét folyamatosan anyu. Én meg lehajtottam a fejem az asztalra és próbáltam visszatartani a röhögést.

- Ahh, nem. Nem kapok le-ve-gőhőőt. –hogy még élethűbb legyen krákogni és csapkodni kezdte a konyhapultot.

Nem bírtam tovább kiszakadt belőlem a röhögés. Ehhez hozzájárult persze Everard vörös, szenvedő feje is.

-Te meg mit röhögsz, kölyök?

Anyu és Everard egyszerre felkapta a fejét és szúrósan méregettek. Intettem nekik és mosolyogva felmentem a lépcsőn. A folyosón volt egy hatalmas ablak, azon szűrődött be a fény. Odaálltam és összefont karral meredtem a távolba. Dombos vidéken laktunk. Volt egy nagy kertünk is, az egyik felén zöldségek és gyümölcsök voltak elültetve, a másik felén volt egy kis tó, kis híddal. Volt egy nagy fűzfa, rajta lógott egy hinta is, nyáron oda szoktunk kiülni olvasgatni vagy csak úgy merengeni. Ott volt a grillsütő is. Tavaly nyár óta kint áll, akkor használtuk újra. Akkor még apu is itt volt.

-Vááááá. – ugrott rám Matty. –Mizu? Mi ez a világfájdalmas fej?

-Everard véletlenül paradicsomot evett. – vigyorogtam.

-Aztaa, csapj bele! – kiáltotta boldogan Matty én meg összepacsiztam vele. –Ezért vagy úgy ki? Ne már.

-Nem csak egy kicsit elbambultam. Viszont van egy rossz hírem, Matt. - Matthew egy másodperc alatt lefehéredett.

-Elfogyott az utolsó Amerika Kapitány játékfigura – hebegte – Igaz?

-Neem. – veregettem meg a vállát mire megkönnyebbülten felsóhajtott. – Azért ennyire nem rossz. De. Barbara lehet, hogy jön apuval Miamiba.

Matthew belerúgott az ajtóba. –Arrghh. Tudtam.

-Hát, ja. De csak lehet. Mindegy, dühöngd ki magad, én a szobámban leszek.

A szobámban bekapcsoltam a laptopomat, felmentem a netre és rákerestem a googlen, „hogyan éljem túl a családi nyaralást ahova apám új nője is odatolja a seggét?” Nos, nem mondom, hogy nagyon sok találat lett volna, ami 2 oldalt kidobott az meg tábori csínytevéssel foglalkozott. :D 

Este mikor lementünk a lépcsőn Everard éppen az asztalnál ült és egy névkönyvet lapozgatott (?).

-Ez nem igaz! –csattant fel, mi meg érdeklődve figyeltük – Már harmadszorra lapozom át ezt a rohadt könyvet de még mindig nem találom benne a nevemet.

-Hát nem is hívnak minden második embert Everardnak. –nyögte be Matty arra célozva, hogy az Everard nem valami népszerű név. Vacsora közben a pasas még mindig azt a könyvet bújta. Már éppen mentünk volna fel a lépcsőn amikor valaki felordított, én meg ijedtemben hátraestem 5 lépcsőfokot.

- Megvan! Everard – köszörülte meg a torkát. – Német-angol eredetű név, jelentése: merész vadkan. –pillantott fel büszkén a könyvből. –Ejj, hogy ez mennyire igaz!

No comment. Matty-vel gyorsan felszaladtunk a lépcsőn , nem akartunk szemtanúja lenni ahogy a merész vadkan előbújik Everard-ból.

Lefekvés előtt Anyu benyitott a szobámba.

- Hé! Szeretném ha tudnád, hogy Kedden indulunk. Holnap Vasárnap. Elkezdhetnél pakolni, hiszen mégis 1 hónapra megyünk!

- Jó. –mondtam álmosan és a fejemre húztam a takarót.